Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


50 cent

 Dre és Eminem felfedezettje, aki egyben a G-unit főnöke is.

Született : 1975 Július 6.

50 Cent , polgári nevén: Curtis Jackson. Szüleit hamar elvesztette, nagyszülei nevelték Queensben, tinédzserként drogdealer lett, többször került börtönbe, aztán a kilencvenes évek közepén a rap felé fordult. Eloször Jam Master Jay, a Run-D.M.C. DJ-je karolta fel, aztán a Trackmasters producerduó készített vele felvételeket, köztük a vicces How To Rob (teljes címén: How To Rob An Industry Nigga) sikerdalt, ami arról szól, hogyan rabol ki több tucat nagy fekete sztárt hősünk, ám ezt nem kellett volna, mivel nem sokkal a kislemez megjelenése után megkéselték, majd a bemutatkozó albuma, a Power Of The Dollar tervezett megjelenése előtt néhány héttel kilenc golyót kapott (hetet a lábába, egyet kezébe és egyet az arcába). 50 Cent ezt is túlélte, a Sony viszont megijedt, kirúgta a sérült muvészt és végül a kész albumot sem adta ki (csak kalózlemezként lehetett hozzáférni). A How To Rob humorának átvitt értelemben is lőttek, hosünk bekeményített és underground kazettákon folytatta pályafutását, amivel csak tovább növelte legendáját, és amikor Eminemrol is kiderült, hogy 50 Cent-rajongó, a lemezcégek megrohamozták a golyóálló (mellényben járó) rappert, ám ő végül Eminem és Dr. Dre cégeinek, a Shadynek és az Aftermath-nak a közös egymilliós ajánlatát fogadta el. 2002 tavaszán még Guess Who's Back? címmel kijött tőle egy független kiadású válogatásalbum (a kiadatlan lemez és a mixkazetták számaiból), majd az Eminem-féle Lose Yourself mellett az ő Wanksta című kislemezdala is népszerűsítette a 8 mérföld filmzenealbumát (és persze fordítva), továbbá Eminem és Dre produceri irányításával összeállt a Get Rich Or Die Tryin' anyaga is. Aztán Jam Master Jay októberi lelövése után lábra kapott az a hír, hogy a következo áldozat - a rendőrség figyelmét több más ügy folytán is felkeltő - 50 Cent lesz, és amikor 2002 szilveszterekor letartóztatták engedély nélküli fegyvertartásért, már az egész ország tudta a nevét. Ezután nem meglepő, hogy mekkora érdeklodés fogadta a lemezt: bemutatkozó albumból (márpedig hivatalosan számíthatjuk annak) elso héten ilyen sok még nem fogyott Amerikában!


És hogy maga a produkció mennyit ér? Nos, egy korrekt gangsta rap albumot kapunk, ami attól érdekesebb az átlagnál, hogy a számok háromnegyedébe - vagy zeneszerző-producerként, vagy a keverésnél - besegít vagy Dre, vagy Eminem, sot ez utóbbi itt-ott még dumál is: a Patiently Waitingben például kórházi lélegeztetogép ritmusára 2Pachoz, Notorious B.I.G.-hez és Big L-hez (csupa lelőtt rapperhez) hasonlítja védencét, aki a Mobb Deep és DMX világától sem áll messze. 50 Cent nem túl okos ember, témái nem változatosak (kemény vagyok, nem félek a haláltól, kicsinállak), a rímei sem világbajnokok (az első dal első versszaka például rögtön egy szóismétlés-rímpárral nyit), viszont a flow-ja, ahogy félig éneklő stílusában lomhán nyomja, az nagyon rendben van (és Eminem rajongóinak is be fog jönni). 50 Cent az intróban leteszi a - nevét adó - garast és felhúzza pisztolyát, aztán végigkeménykedi a fegyverektől származó hangokkal díszített albumot (a Back Down-ban például nagy ellenlábasát, Ja Rule-t fikázza), vendégül hívja G-Unit nevű bandájának tagjait is, s közben alig jut ideje bulizni (In Da Club), betépni (High All Night) vagy a női nemmel foglakozni (a P.I.M.P. calypso-hangulata jótékony változatosságot hoz, a Barry White-hangmintával és a G-funk veterán Nate Dogg énekével spékelt 21 Questions viszont kilóg az albumról érzelmességével).

 

 

50 cent albumai :

Power of the dollar (2000) 
Guess who's back (2002)
50 cent is the future (2002)
No mercy , no fear (2002)
Get rich or die tryin (2003)
The massacre (2005)
Get rich or die tryin soundtrack (2005)
Curtis (2007)

 

Lap teteje
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

fekapap@freemail.hu

(fekapap, 2009.08.27 19:42)

1 én nem ni*gerezek le senkit.kettő ne hasznád a nevem te fosos belű és három. Kussolhatsz.Dsz tesó neked meg igazad van.Béke tesó.Amugy...Ez a kis szopó gép lopja a nevem...Ne higgyetek a baszott arcúnak.

egykis szólás

(daveloyd@freemail.hu, 2009.08.26 17:56)

Hozzátenném 50jól nyomja.bocs fekapap itt olvasom az ujságot és látok benne mindent.lehet h Nas is jó de 50 attol h van pénze és mutatja semmivel se msabb de mondom legalább nem csinálta azt mint Nas.......amgy nekem a kedvencem mindenképp Method man meg Busta Rhymes......nah bHéke

fekapap

(daveloyd@freemail.hu, 2009.08.26 17:52)

szewa Nigger.jól kezdetem mide kurvára lennék énis megbaszott bitch nigga mint te.respect............ 50 jó mert ő nem csinálja azt hogy idejön mint Nas elkéri a pénzt azt elhuz a gecibeh.sztem többet nemis merészkedik be Magyarországra.jol is teszi mert sztem én lennék az első aki annyit eresztenék bele mint 50be és kiváncsi vok tulélné e.na erröl ennyit.Neked meg respect Nigga.........

Dsz

(Slim, 2009.08.26 07:50)

Szeva fekatesó!Igazad van barátom,nehéz ma érvényesülni,főleg ha fekete az ember.És ez a kurva világ nem lessz jobb csak rosszabb!De BASSZÁL rá!Kapj le 1-2 slukkot és nyomass Nas-t!Béke veled!!

50 Cent

(50 Cent, 2009.08.24 15:34)

50505050 50505050 50 50 50 50505050 50 50 ______50 50 50 50505050 50505050

eminem

(Crew, 2009.08.24 15:04)

lofasz tormaval tehenpicsa repaval ez a buzi 50 cent bekaphatya a lofaszt tormaval es a gondoja kinyalhatya a tehenpicsat tormaval:))

eminem

(Crew, 2009.08.24 14:50)

nah huza inen 50 cent kapalni bazdmeg ne baszogasd a jo nepet ne idegesitse baszki mert mingyan lefejelek es eldosz mint az a karacsonyfa juliusban vagod baszki?

eminem

(Crew, 2009.08.24 14:43)

a faszomat bazdmeg 50cent szopja ki az anyabol amit az apja bele vert mert 1 geci lada!! huje faszfej 50 cent!!! ojan huje hogy uti el magat es nem is dudal!!!:))

50 Cent

(50 Cent, 2009.08.24 09:42)

Eminem huzz elrol az oldalrol ha nem tetszik 50 Cent es lepj arra a lobaszopicsafej Eminem lapjara en eszt nem turom hogy a a peldakememet 50 Centrol igy beszelj !!!

eminem

(Crew, 2009.08.24 08:36)

a faszomat ez a niger proteinel telitelt huje kutybaszo 1 nagy lufaszt se lenn Eminem es Dre nekul!!! ugyhogy ez a niger kocsog felotheti magat !!! mene visza a niger anyaba!!

50 Cent

(50 Cent, 2009.08.23 20:43)

Faszt Eminem is jo en birom de 50CENT a legjobb eminem egy lobaszopicsafej!!!

eminem

(Crew , 2009.08.23 20:39)

ez az 50cent 1 nagy balfasz eminem profib sokal tole!!! ki a faszomat erdekli az a sok ferarija beleszarok!!! mert 1 nagy buszke szar!!! eminem a kiraly!!!!

50 Cent

(50 Cent, 2009.08.23 20:39)

na mi lessz man!?

50 Cent

(50 Cent, 2009.08.23 20:31)

Szevasz tibi irj mar valamit!!!

fekapap@freemail.hu

(fekapap, 2009.08.23 19:19)

Dsz tesó,teljessen igazad van ember.Mindenben...EZ a kibaszott világ kurvára elcseszett...Klaózok,manók,hupikék törpikék...Nem akkarják hogy a feketék érvényesüljenek ! De én mondok nektek valamit...Respect a fekáknak/Fehéreknek (Rapper embereknek).Béke veled Dsz tesó.

50 Cent

(50 Cent, 2009.08.23 14:13)

50 a legkemenyebb!

Dsz

(Slim, 2009.08.23 00:49)

Szeva fekatesó!Úgy teszek barátom.De látod hogy ez a lolo lófasz geci azóta nem ír.BESZÓL EZ A SZARHÁZI SZARFOSÓ SZARKALAP KIS GECI,AZTÁN MEG CSÖNDBE MARAD MINT VALAMI FASSZOPÓ KIS BUZI!!A kis köcsögök már csak ilyenek!!Hallod te lola lófasz!??Jólvan,megyek lekapok 1-2 slukkot.Te is tedd azt.Béke tesó!!!

fekapap@freemail.hu

(fekapap, 2009.08.22 19:49)

Dsz tesó ! Tegyél ugy.De télleg...Mit pofázik be nekünk ? Fehérek feketén van :D.Béke veled tesó :)

Dsz

(Slim, 2009.08.21 19:15)

Szeva tesó.Nem húztam fel magam,csak ilyen szaros gyerek itt ne pattogjon.Húú hallod, azóta már nem 1szer betéptem.Tudod mit,megyek és tekerek egy jojot.Béke fekatesó!

fekapap@freemail.hu

(fekapap, 2009.08.19 18:44)

*Gyereken


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18

Következő »