Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


50 cent

 Dre és Eminem felfedezettje, aki egyben a G-unit főnöke is.

Született : 1975 Július 6.

50 Cent , polgári nevén: Curtis Jackson. Szüleit hamar elvesztette, nagyszülei nevelték Queensben, tinédzserként drogdealer lett, többször került börtönbe, aztán a kilencvenes évek közepén a rap felé fordult. Eloször Jam Master Jay, a Run-D.M.C. DJ-je karolta fel, aztán a Trackmasters producerduó készített vele felvételeket, köztük a vicces How To Rob (teljes címén: How To Rob An Industry Nigga) sikerdalt, ami arról szól, hogyan rabol ki több tucat nagy fekete sztárt hősünk, ám ezt nem kellett volna, mivel nem sokkal a kislemez megjelenése után megkéselték, majd a bemutatkozó albuma, a Power Of The Dollar tervezett megjelenése előtt néhány héttel kilenc golyót kapott (hetet a lábába, egyet kezébe és egyet az arcába). 50 Cent ezt is túlélte, a Sony viszont megijedt, kirúgta a sérült muvészt és végül a kész albumot sem adta ki (csak kalózlemezként lehetett hozzáférni). A How To Rob humorának átvitt értelemben is lőttek, hosünk bekeményített és underground kazettákon folytatta pályafutását, amivel csak tovább növelte legendáját, és amikor Eminemrol is kiderült, hogy 50 Cent-rajongó, a lemezcégek megrohamozták a golyóálló (mellényben járó) rappert, ám ő végül Eminem és Dr. Dre cégeinek, a Shadynek és az Aftermath-nak a közös egymilliós ajánlatát fogadta el. 2002 tavaszán még Guess Who's Back? címmel kijött tőle egy független kiadású válogatásalbum (a kiadatlan lemez és a mixkazetták számaiból), majd az Eminem-féle Lose Yourself mellett az ő Wanksta című kislemezdala is népszerűsítette a 8 mérföld filmzenealbumát (és persze fordítva), továbbá Eminem és Dre produceri irányításával összeállt a Get Rich Or Die Tryin' anyaga is. Aztán Jam Master Jay októberi lelövése után lábra kapott az a hír, hogy a következo áldozat - a rendőrség figyelmét több más ügy folytán is felkeltő - 50 Cent lesz, és amikor 2002 szilveszterekor letartóztatták engedély nélküli fegyvertartásért, már az egész ország tudta a nevét. Ezután nem meglepő, hogy mekkora érdeklodés fogadta a lemezt: bemutatkozó albumból (márpedig hivatalosan számíthatjuk annak) elso héten ilyen sok még nem fogyott Amerikában!


És hogy maga a produkció mennyit ér? Nos, egy korrekt gangsta rap albumot kapunk, ami attól érdekesebb az átlagnál, hogy a számok háromnegyedébe - vagy zeneszerző-producerként, vagy a keverésnél - besegít vagy Dre, vagy Eminem, sot ez utóbbi itt-ott még dumál is: a Patiently Waitingben például kórházi lélegeztetogép ritmusára 2Pachoz, Notorious B.I.G.-hez és Big L-hez (csupa lelőtt rapperhez) hasonlítja védencét, aki a Mobb Deep és DMX világától sem áll messze. 50 Cent nem túl okos ember, témái nem változatosak (kemény vagyok, nem félek a haláltól, kicsinállak), a rímei sem világbajnokok (az első dal első versszaka például rögtön egy szóismétlés-rímpárral nyit), viszont a flow-ja, ahogy félig éneklő stílusában lomhán nyomja, az nagyon rendben van (és Eminem rajongóinak is be fog jönni). 50 Cent az intróban leteszi a - nevét adó - garast és felhúzza pisztolyát, aztán végigkeménykedi a fegyverektől származó hangokkal díszített albumot (a Back Down-ban például nagy ellenlábasát, Ja Rule-t fikázza), vendégül hívja G-Unit nevű bandájának tagjait is, s közben alig jut ideje bulizni (In Da Club), betépni (High All Night) vagy a női nemmel foglakozni (a P.I.M.P. calypso-hangulata jótékony változatosságot hoz, a Barry White-hangmintával és a G-funk veterán Nate Dogg énekével spékelt 21 Questions viszont kilóg az albumról érzelmességével).

 

 

50 cent albumai :

Power of the dollar (2000) 
Guess who's back (2002)
50 cent is the future (2002)
No mercy , no fear (2002)
Get rich or die tryin (2003)
The massacre (2005)
Get rich or die tryin soundtrack (2005)
Curtis (2007)

 

Lap teteje
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Flexus07

(50 cent be kaphatja a fa***mat , 2009.05.02 20:54)

50 cent be kaphatja a fa***mat

daveloyd@freemail.hu

(DaVeLoYd, 2009.04.28 23:40)

hozzátenném én is 6éves korom ota hallgatok rappet és aztoa is hordok bő gatyát.............mien duma ez h nem ovisoknak való??ember!!!!!!hahóóóóóóóó..........
vedd már észre h magyarországon vagyunk baszki

daveloyd@freemail.hu

(DaVeLoYd, 2009.04.28 23:37)

Emberek basszátok meg mindenki me mindenki cs ugat azt azt se tugya ki hallgatott elöször rap zenét itt Magyarban.sztem kicsit jobb lenne visszavenni me lehet h 50 jó én birom a zenéit de tupac picit jobban megcsinálta és nem azé kéne rola ugatni a faszságot me halott azt tiszteljük hanem azé me tupacet sokan szeretik

50-es cent

(rap, 2009.04.25 08:09)

tudod az a baj veled Mr NincseeeenXD hogy te 6 éves korod óta hallgatod a rapet és most 15 évesen itt menősködől én lassan 19 évesen hidd el h sokkal több idelye hallgatom a rappet mint te de nem vágog fel vele mer nem az a lényeg. aki a rap világába 50 cent-et lefikázza most 2009-ben az azér gondolkozzon mer elég sok mindent elért én eggyáltalán nem vagyok 50 cent rajongó de ezt el kell ismerni hogy már elért egy két dolgot az hogy meg mi áll mögötte azt ne firtassuk meg ne is próbáld kitalálni az egy teljesen más világ 2Pac Eminem Dr. Dre P.Diddy Snoop Dog Jay Z X-ZIBIT Busta Ludacris vagy Method Man mind akkora nevek és már annyit letettek az asztalra hogy szégyen összehasonlítani őket hogy ez a jobb-e vagy az persze mondjuk 2PAC kiemelkedő egyéniség még köztük is és még a mai napig fel néz rá mindenki.Amúgy az én személyes kedvencem az T-PAIN mert én az ő zenéjébe hallom azt amit én akarok de nem fogom mindenkinek mondani hogy T_PAIN az isten vagy ő a legjobb mer én már 10 vagy 15 éve hallgatom a zenéket és ha valaki akkor én tudom....

Na csak ennyit akartam amúgy meg téged öcsém egy szeneslapáttal kéne fejbeverni a számitógéped előtt amikor vered a farkad mert anyáék most épp nincsenek itthon.

50cent

(klem ikkel, 2009.04.25 08:08)

van msn-je valakinek???




125

(klemm Miker, 2009.04.25 08:05)

én nem tomm de szerintem te jó rappos vagy!!!!!!!!!!!!!

nrkrkvbvjgr

(zszozsó, 2009.04.23 20:18)

kik nem tudnának át élni 9 lövést

lejárt

(joco 11, 2009.04.23 20:16)

nem tom hogy mindenki miért szereti az 50 centet de már feleadta csak egy énekes volt meg egy repper mivel énis az vagyyokk de nekem is teccet az éneke elösszőr de rájöttem hogy egy nagy barság ennnyiii de pedig én 12 éves vagyok és mégis láttam jobb reepet

50 Im KING

(Fan , 2009.04.21 16:52)

sztem 50 naon nyomja magából a slágereket és azt mondja h eminemet nem birja utolérni de sztem eminemmet má le is hagyta

Dunaszerdahely

(Szili, 2009.04.14 05:23)

Oscar-díj,sok sok grammy díj....ja,és nem egyfolytában ugyanazt a szart nyomja mint a feketék.2pac meg már elment!Most slim a legjobb!!!De persze mindenkinek más.

icq

(g-unit, 2009.04.07 14:59)

50 cent a legjobb rapper. a legjobb száma a P.I.M.P. Kibaszott jol tud énekelni. De eminem,florida és dmx is jo. De legjobb 50 cent. 50cent csak így tovább

U.S.A.

(Dash, 2009.03.17 18:13)

na gyerekek 50 a legnagobb rapper de persze Pac is ott van a toplistán na aki fikázza
50 Centet Az beteg megnézném hogy hány ember élne túl 9 lövést!!

ez van

(G-unit soldier, 2009.02.25 19:02)

Emberek mondhattok bármit de az EMINEM 50CENT DR.DRE
TRÓ a legnyagyobb.
ŐK A LEGJOBBAK (És a most élő repperek közzött)
ez van
HA NEM TETSZIK HALLGASS LIL WAYNE-T MEG KANYE WESTET

GGGG-UNIT !!!

nn@@@

(FG', 2009.02.13 22:57)

Brunó nagy hülyeséget mondtál, 2Pac az első mindenképpen, de Eazy-E, vagy valaki az N.W.A-ból a második, harmadik helyen eggyértelműen a Run-DMC áll...
Fehér rapper nem lehet dobogós...

csubi@freemail.hu

(Csibi:), 2009.02.02 13:38)

50 CENT AZ KIRÁLY VAZZE:DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

hhhuhhh

(50 cent, 2009.01.21 07:24)

picsa

NOname

(nincsencímbazdmeg , 2009.01.20 21:24)

BRÚNÓ: TE AZTÁN QRVÁRA TOD H MIRŐL BESZÉLSZ! SZTEM AKI 6 ÉVES KORA ÓTA RAPPET HALLGAT AZ NE LEGYEN RÁ BÜSZKE!!(XD)...A RAPP NEM OVISOKNAK VALÓ...ELÉG NAGY LÁMA LEHETSZ HA RAPPEN NŐTTÉL FEL...CSICSKA !! ÉS MÉG ANNYI H TE HONNAN A BÜDÖS QRVA ÉLETBŐL TUDNÁD MÁR H MÁSNAK MI A JÓ TE NYOMORÉÉÉK??? GONDOLKOZZ MÁR...(TUDOD ÍZLÉSEK ÉS POFONOK)

anett2424@citromail.hu

(anett, 2009.01.15 13:16)

na bido 15 jól megmondtad és igazad van :D

pamisi27net-portal.hu

(Misi, 2009.01.13 17:24)

KI A VILÁG LEG JOBB RAPPERE:50 CENT KI A VILÁG LEG JOBB RAPPERE:50 CENT KI A VILÁG LEGES LEG JOBB RAPPERE 50 CENT! Ki lehetne más senki legjobb akoris 50 cent

bido15@citromail.hu

(bido, 2009.01.12 22:05)

tudod az a baj veled Mr NincseeeenXD hogy te 6 éves korod óta hallgatod a rapet és most 15 évesen itt menősködől én lassan 19 évesen hidd el h sokkal több idelye hallgatom a rappet mint te de nem vágog fel vele mer nem az a lényeg. aki a rap világába 50 cent-et lefikázza most 2009-ben az azér gondolkozzon mer elég sok mindent elért én eggyáltalán nem vagyok 50 cent rajongó de ezt el kell ismerni hogy már elért egy két dolgot az hogy meg mi áll mögötte azt ne firtassuk meg ne is próbáld kitalálni az egy teljesen más világ 2Pac Eminem Dr. Dre P.Diddy Snoop Dog Jay Z X-ZIBIT Busta Ludacris vagy Method Man mind akkora nevek és már annyit letettek az asztalra hogy szégyen összehasonlítani őket hogy ez a jobb-e vagy az persze mondjuk 2PAC kiemelkedő egyéniség még köztük is és még a mai napig fel néz rá mindenki.Amúgy az én személyes kedvencem az T-PAIN mert én az ő zenéjébe hallom azt amit én akarok de nem fogom mindenkinek mondani hogy T_PAIN az isten vagy ő a legjobb mer én már 10 vagy 15 éve hallgatom a zenéket és ha valaki akkor én tudom....

Na csak ennyit akartam amúgy meg téged öcsém egy szeneslapáttal kéne fejbeverni a számitógéped előtt amikor vered a farkad mert anyáék most épp nincsenek itthon.


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18

Következő »