Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


50 cent

 Dre és Eminem felfedezettje, aki egyben a G-unit főnöke is.

Született : 1975 Július 6.

50 Cent , polgári nevén: Curtis Jackson. Szüleit hamar elvesztette, nagyszülei nevelték Queensben, tinédzserként drogdealer lett, többször került börtönbe, aztán a kilencvenes évek közepén a rap felé fordult. Eloször Jam Master Jay, a Run-D.M.C. DJ-je karolta fel, aztán a Trackmasters producerduó készített vele felvételeket, köztük a vicces How To Rob (teljes címén: How To Rob An Industry Nigga) sikerdalt, ami arról szól, hogyan rabol ki több tucat nagy fekete sztárt hősünk, ám ezt nem kellett volna, mivel nem sokkal a kislemez megjelenése után megkéselték, majd a bemutatkozó albuma, a Power Of The Dollar tervezett megjelenése előtt néhány héttel kilenc golyót kapott (hetet a lábába, egyet kezébe és egyet az arcába). 50 Cent ezt is túlélte, a Sony viszont megijedt, kirúgta a sérült muvészt és végül a kész albumot sem adta ki (csak kalózlemezként lehetett hozzáférni). A How To Rob humorának átvitt értelemben is lőttek, hosünk bekeményített és underground kazettákon folytatta pályafutását, amivel csak tovább növelte legendáját, és amikor Eminemrol is kiderült, hogy 50 Cent-rajongó, a lemezcégek megrohamozták a golyóálló (mellényben járó) rappert, ám ő végül Eminem és Dr. Dre cégeinek, a Shadynek és az Aftermath-nak a közös egymilliós ajánlatát fogadta el. 2002 tavaszán még Guess Who's Back? címmel kijött tőle egy független kiadású válogatásalbum (a kiadatlan lemez és a mixkazetták számaiból), majd az Eminem-féle Lose Yourself mellett az ő Wanksta című kislemezdala is népszerűsítette a 8 mérföld filmzenealbumát (és persze fordítva), továbbá Eminem és Dre produceri irányításával összeállt a Get Rich Or Die Tryin' anyaga is. Aztán Jam Master Jay októberi lelövése után lábra kapott az a hír, hogy a következo áldozat - a rendőrség figyelmét több más ügy folytán is felkeltő - 50 Cent lesz, és amikor 2002 szilveszterekor letartóztatták engedély nélküli fegyvertartásért, már az egész ország tudta a nevét. Ezután nem meglepő, hogy mekkora érdeklodés fogadta a lemezt: bemutatkozó albumból (márpedig hivatalosan számíthatjuk annak) elso héten ilyen sok még nem fogyott Amerikában!


És hogy maga a produkció mennyit ér? Nos, egy korrekt gangsta rap albumot kapunk, ami attól érdekesebb az átlagnál, hogy a számok háromnegyedébe - vagy zeneszerző-producerként, vagy a keverésnél - besegít vagy Dre, vagy Eminem, sot ez utóbbi itt-ott még dumál is: a Patiently Waitingben például kórházi lélegeztetogép ritmusára 2Pachoz, Notorious B.I.G.-hez és Big L-hez (csupa lelőtt rapperhez) hasonlítja védencét, aki a Mobb Deep és DMX világától sem áll messze. 50 Cent nem túl okos ember, témái nem változatosak (kemény vagyok, nem félek a haláltól, kicsinállak), a rímei sem világbajnokok (az első dal első versszaka például rögtön egy szóismétlés-rímpárral nyit), viszont a flow-ja, ahogy félig éneklő stílusában lomhán nyomja, az nagyon rendben van (és Eminem rajongóinak is be fog jönni). 50 Cent az intróban leteszi a - nevét adó - garast és felhúzza pisztolyát, aztán végigkeménykedi a fegyverektől származó hangokkal díszített albumot (a Back Down-ban például nagy ellenlábasát, Ja Rule-t fikázza), vendégül hívja G-Unit nevű bandájának tagjait is, s közben alig jut ideje bulizni (In Da Club), betépni (High All Night) vagy a női nemmel foglakozni (a P.I.M.P. calypso-hangulata jótékony változatosságot hoz, a Barry White-hangmintával és a G-funk veterán Nate Dogg énekével spékelt 21 Questions viszont kilóg az albumról érzelmességével).

 

 

50 cent albumai :

Power of the dollar (2000) 
Guess who's back (2002)
50 cent is the future (2002)
No mercy , no fear (2002)
Get rich or die tryin (2003)
The massacre (2005)
Get rich or die tryin soundtrack (2005)
Curtis (2007)

 

Lap teteje
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

anett2424@citromail.hu

(Valaki, 2009.01.07 17:23)

jujj de nagy valaki vagy mit gondolsz itt mindenki kissebb nálad . de nagy faszkalap vagy!! mi bajod van ha vki szereti ?
te is irígy vagy!!!! ez van!! és ki mondta h 2pac nem volt nagy ? hmm?
ennyi

NincseeeenXD

(Brúnó, 2009.01.06 22:47)

Figyu srácok sztem magatok se tudjátok mi a szarról beszéltek már bocs a legnagyobb rapper 2pac és akárki akármit mond második helyen Eminem van mert amit az a srác elért az nem semmi....jah és 50 cent...nah igen ő egy semmi figy lofasz szövege nincs és eminem hiába figyelt fel rá sztem csak idő és pénzpocséklás volt....egyébként én 6 éves korom óta hallgatok rapp-et azaz 9 kibaszott éve...2pac-on és eminemen nőttem fel szoval én csak hadd tudjam már mi a jó ti majom 50 cent rajongó puapöcsök:D nah ennyit akartam ,,I,, csá

nooooooooooooooooooogod

(mivaAKURVÉÁKAL AZOKAL........?, 2009.01.05 19:10)

fifty cent naon jó rapper legtobbet ő énekel sok g-unit rapbe nekem bejon fasza rappppppppppppppppppppppppppppppppppppppppp

miki37@freemail.hu

(miki37, 2009.01.05 19:02)

50 Cent nagyon fasza rapper te kurva jó az oldal!!!

nein address

(nein address, 2009.01.04 18:54)

és hol van a "bulletproof"????

tomi6230i@gmail.com

(tomi6230i, 2008.12.30 09:26)

azért ebbe belekötnék halgattál/olvastál már 50cent interjút? ha igen akkor tudod, hogy 50 Eminemet és Dr Dret istenítti és olyan akar lenni mint ők!

anett2424@citromail.hu

(Valaki, 2008.12.29 20:01)

ez van ő a király fogadjátok má el!! Voltak régebben is királyok pl.: 2pac meg ilyenek de VÉGE. meghalt ennyi volt. most 50 cent a király

anett2424@citromail.hu

(Valaki, 2008.12.29 19:58)

Jaa és azé nem kéne ennyire irigynek lenni érdekes 50 cent elért vmit és szentem sokkal többet mint amennyit mi valaha is elérhetünk. És nem érdekel az IQ-ja mi nem azért szeretjük. Ja és arról h ha más szereti az nektek mi a f*szért basztatja a csőrötöket ? hmm?

anett2424@citromail.hu

(Valaki, 2008.12.29 19:53)

*50 centet

anett2424@citromail.hu

(Valaki, 2008.12.29 19:52)

Hááát szentem aki 50 cenzet akarja követni, és még jól is csinálja az nem hiszem h fél dollárt fog keresni

nincsencímbazdmeg

(NOname, 2008.12.22 01:01)

kapjátok be...sztem ahhoz képest h szülők nélkül kellett felnőnie többre vitte mint más feka...:P erről ennyit...

2008. 12. 21

(Shady, 2008.12.21 16:23)

Nem értem 50 miért példaképe másnak!!Sokat elért már az életben,de sztem pár év múlva már neve csak egyet fog jelenteni a hip-hop világában!Nem úgy mint pl. 2pacnak vagy talán Emnek!!

Ugyan AZ

(UtálomFéldollárt, 2008.12.13 17:27)

Akinek 50cent a példaképe az jó nagy fasz lesz...értelmi szintje közelebb áll a 0-hoz mint a kettőhöz...és a fizetése(már ha lesz) : Fél dollár havonta...

UgyanAzMintANév

(IhateFÉLDOLLÁR, 2008.12.13 17:22)

nem azért de 50cent zenéiböl nagyon sokat csak ugy ellopott...talib kwelitöl,a Wu-Tang től és még sok mástol...és még ratyi is...szánalmas 50cent

tomi6230i@azet.sk

(tomi6230i, 2008.11.25 15:50)

mi van ?

ashdasudhas

(Emike, 2008.11.24 19:52)

Tomi6230i,kifli cent-nek márt a hirneve most halott

nfdnfasdunasdu

(Emike, 2008.11.24 19:51)

50 Cent 4 ever ,kifli Cent márt most halott, a kifli cent egy nagy szar,a D12 innen simán el zavarhat.

tomi6230i@azet.sk

(tomi6230i, 2008.11.09 09:47)

hogyhogy az iskola nem engedi ?
a hírneve biztos halhatatlan lesz

50Cet 4Ever

(Dani, 2008.11.08 18:15)

50Cent a példaképem, s remélem hallhatatlan lesz...:)

Nagypall

(Dani, 2008.11.08 18:10)

Én mindenképpen rapper szeretnék lenni, és nem vagyok egoista, de több mint való h össze fog jönni, már készítettem öt darab számot(persze még csak magyarul) s ara nyomatom, eddig nagyon jól megy csak az a gond h van suli is, s az iskola nem nagyon akarja megengedni...:(
De reménykeem benne h sikerülni fog!!!
REMÉLEM NEKTEK IS!!


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18

Következő »