Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


50 cent

 Dre és Eminem felfedezettje, aki egyben a G-unit főnöke is.

Született : 1975 Július 6.

50 Cent , polgári nevén: Curtis Jackson. Szüleit hamar elvesztette, nagyszülei nevelték Queensben, tinédzserként drogdealer lett, többször került börtönbe, aztán a kilencvenes évek közepén a rap felé fordult. Eloször Jam Master Jay, a Run-D.M.C. DJ-je karolta fel, aztán a Trackmasters producerduó készített vele felvételeket, köztük a vicces How To Rob (teljes címén: How To Rob An Industry Nigga) sikerdalt, ami arról szól, hogyan rabol ki több tucat nagy fekete sztárt hősünk, ám ezt nem kellett volna, mivel nem sokkal a kislemez megjelenése után megkéselték, majd a bemutatkozó albuma, a Power Of The Dollar tervezett megjelenése előtt néhány héttel kilenc golyót kapott (hetet a lábába, egyet kezébe és egyet az arcába). 50 Cent ezt is túlélte, a Sony viszont megijedt, kirúgta a sérült muvészt és végül a kész albumot sem adta ki (csak kalózlemezként lehetett hozzáférni). A How To Rob humorának átvitt értelemben is lőttek, hosünk bekeményített és underground kazettákon folytatta pályafutását, amivel csak tovább növelte legendáját, és amikor Eminemrol is kiderült, hogy 50 Cent-rajongó, a lemezcégek megrohamozták a golyóálló (mellényben járó) rappert, ám ő végül Eminem és Dr. Dre cégeinek, a Shadynek és az Aftermath-nak a közös egymilliós ajánlatát fogadta el. 2002 tavaszán még Guess Who's Back? címmel kijött tőle egy független kiadású válogatásalbum (a kiadatlan lemez és a mixkazetták számaiból), majd az Eminem-féle Lose Yourself mellett az ő Wanksta című kislemezdala is népszerűsítette a 8 mérföld filmzenealbumát (és persze fordítva), továbbá Eminem és Dre produceri irányításával összeállt a Get Rich Or Die Tryin' anyaga is. Aztán Jam Master Jay októberi lelövése után lábra kapott az a hír, hogy a következo áldozat - a rendőrség figyelmét több más ügy folytán is felkeltő - 50 Cent lesz, és amikor 2002 szilveszterekor letartóztatták engedély nélküli fegyvertartásért, már az egész ország tudta a nevét. Ezután nem meglepő, hogy mekkora érdeklodés fogadta a lemezt: bemutatkozó albumból (márpedig hivatalosan számíthatjuk annak) elso héten ilyen sok még nem fogyott Amerikában!


És hogy maga a produkció mennyit ér? Nos, egy korrekt gangsta rap albumot kapunk, ami attól érdekesebb az átlagnál, hogy a számok háromnegyedébe - vagy zeneszerző-producerként, vagy a keverésnél - besegít vagy Dre, vagy Eminem, sot ez utóbbi itt-ott még dumál is: a Patiently Waitingben például kórházi lélegeztetogép ritmusára 2Pachoz, Notorious B.I.G.-hez és Big L-hez (csupa lelőtt rapperhez) hasonlítja védencét, aki a Mobb Deep és DMX világától sem áll messze. 50 Cent nem túl okos ember, témái nem változatosak (kemény vagyok, nem félek a haláltól, kicsinállak), a rímei sem világbajnokok (az első dal első versszaka például rögtön egy szóismétlés-rímpárral nyit), viszont a flow-ja, ahogy félig éneklő stílusában lomhán nyomja, az nagyon rendben van (és Eminem rajongóinak is be fog jönni). 50 Cent az intróban leteszi a - nevét adó - garast és felhúzza pisztolyát, aztán végigkeménykedi a fegyverektől származó hangokkal díszített albumot (a Back Down-ban például nagy ellenlábasát, Ja Rule-t fikázza), vendégül hívja G-Unit nevű bandájának tagjait is, s közben alig jut ideje bulizni (In Da Club), betépni (High All Night) vagy a női nemmel foglakozni (a P.I.M.P. calypso-hangulata jótékony változatosságot hoz, a Barry White-hangmintával és a G-funk veterán Nate Dogg énekével spékelt 21 Questions viszont kilóg az albumról érzelmességével).

 

 

50 cent albumai :

Power of the dollar (2000) 
Guess who's back (2002)
50 cent is the future (2002)
No mercy , no fear (2002)
Get rich or die tryin (2003)
The massacre (2005)
Get rich or die tryin soundtrack (2005)
Curtis (2007)

 

Lap teteje
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

50fan

(50fan, 2010.02.19 15:06)

az elöbb oltasz itt meg itt meg peace?????????????
most akkor döntsd má el h akarsz -e szemtelenkedni!

gangszta rappar

(321, 2010.02.18 18:28)

oke le spanoltal vele akkor semmi baj csak aszt hittem hogy szokik a rigo
peace

50fan

(50fan, 2010.02.17 21:48)

hallod öcsi én lespanoltam crewwel ugyhogy vége van

a gangszta rappar

(321, 2010.02.17 20:24)

hallod teh 50fan ? mutasuk meg ennek a fasz szopo kocsog falvi gecinek,(crew)hogy o egy kicsi kabd be a faszom allat s nem fosunk tolle . en maros megyei csavo vagyok s ruhellem a szilagy megyei gangszta fasz szopo gorenyeket .

a gangszta rappar

(321, 2010.02.17 20:19)

halod teh crew ugy meg boszunk szajba, hogy nem fognak read ismerni meg a buzi tarsid sem ameikekkel szoktall baszni unalmodba.aszed smeker vagy teh buzi?
szilagy megye ell lessz taposva a Foldroll ha mi oda megyunk ugy, hogy huzd meg magad bocs a (buzit)es ne tedd magad kemenynek
na erre mit irsz fassz szopo :d:d

50fan

(50fan, 2010.02.11 23:01)

ez volt a nagy rapp?? xdxd
én legalább nem lopok szöveget xd

Crew

(Crew, 2010.02.11 20:00)

ajaj szar a szoveged!!!!
50fan teh nemtod mi az a rap deh mgatnitom!!!
it a Crew a kiraly teh meg 1 segdugasz vagy!!!!!!!!!!!

50fan

(50fan, 2010.02.09 20:23)

jujj ezzel de beégtél xDxDxD
ll junior dumáját lopni xD
de most emeld a kezed még 1 kicsit még 1 kicsit magasabbra,,, igy könnyebben baszom bele a kést a hasadba!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Crew

(Crew, 2010.02.09 14:39)

kebzeld tom mit jelent az hogy strici!!!!
de teh 1 baromfeju nyomotarcu apuka kedvence az alatkerbe lene valo 1-majomketrecbe;)
es mar nkm is idegesit az a kurva kibaszot beszolasaid es nefej nemfelek johetsz es kiderul kinek nemlesz feje;)
es kebzeld teh szerintem szemuveges vagy es ep akor leveted mikor mamadatbasztad es azert hited hogy anyam az deh mind1!!!
mert 1 huje venaszony baszo vagy;)

50fan

(50fan, 2010.02.08 16:44)

kár h ez nem telfeon mer odadnám anyádnak a kagylót éppen a faszomat szopja!!!!
amugy sztem a saját szarszagodat érzed buzi gyerek..........mer azt énis:D
amugy itt árultad el h mekkora 1 csicska hüje geci vagy:D
tudod te azt h mitjelent a strici?????
mer sztem nem:D
ja és számits rám ha elkaplak leszakitom a fejedet ,mer már idegesitesz;)

Crew

(Crew, 2010.02.08 14:00)

basztad teh a jo kurva kibaszot kurva mamadat!!!
egyepkent nemvolt hogy baszad anyamat mert 1 buzi strici vagy ugyhogy mitugac kocsog???
kulgye akarkiket darabokban kuldom visza oket nkd es gyere teh ide mivan beszartal? hja gondolhatam volna mert erzem a szar szagodat!!!
roszab vagy m,ind 1 borz nyaron!!!
egyepkent halod anyadat hogy nyog most baszom aszngya mar reg vagyik egy ijenre csak az a buzi apad nemtuta neki megadni!!!
anyad eladna teged csakhogy baszam meg!!!
huje mocskos kibaszot buzi cigany it en vagyok a hatalom!!!

50fan

(50fan, 2010.02.07 15:31)

mijen parasztfalvára mennyünk mi????
és nyugiiii
a társaságunk számos és be van tárazva.........
de ha oda találunk hozátok 1 annyáddal ütlek téged buzi gyerek..........
de tudod mit nem fogok oda menni az egész bandával pár ovodás hüje gyerekhez.......
aléglesz kb 20 jó emberem.....
ugyhogy számithatsz ránk..
csak talájjak oda ....
de várjá há tudom hol lax!
tegnapeste miközba a sarkon basztam anyádat kiköhögte ugyhogy megyünk;)

Crew

(Crew, 2010.02.07 14:49)

gyertek szilagymegye: varlak beneteket deh aszt ajanlom sokan gyertek!!!
es ha lehet ne pisiseket hoza hogyha lehet legyen 1 normalis elenfelem mert mar elegem van a sok buzi beszari kocsogokbol mind amijen tehvagy;)
ugyhogy megbaszhatod a kurva kibaszot ribanc anyadat a bandadal egyut mert darabokra szedlek beneteket!!!
most a kiralyal szorakosztok ezert megdoglotok csak gyertek ide;)

50fan

(50fan, 2010.02.07 11:22)

:D:D:D
ez jóóóóóóóóóóóóóóó!
na hol lax te köcsög mondjad!
odamegyünk páran és megbeszéljük veletek a dolgokat...........................

Crew

(Crew, 2010.02.07 11:09)

tod mit 50fan nem szartam be!!!
engem senki nemtud kinyirni akar ki legyel darabokra zuzlak teh nagy paraszt!!
teh it csak rohogteted magad!!!
ha megkaplak elvagom a torkod es 1 Crew jelet hagyok majd a holtesteden es megismeri a szanalmas barataid hogy eszt a Crew-banda csinalta!!
szerintem meg orulnenek is anak ha megdoglene legalab 1 buzi szarhazi trogerel keveseb lene!!!

50fan

(50fan, 2010.02.06 20:38)

Jahajj most félnem kéne????
pont nekem???
pont töledxD
hát ez jó:D:D:D:D
de figyelj faszpo mondom a lehetöségeidet:
1 nem irsz visza és többet nem jösz fel és könyörögsz a gyorshalálért
2 vissza irsz és lassú halál vár
ha a hullád mellet a zsaruk 1 50-est találnak akkor ott jártunk

Crew

(Crew, 2010.02.06 16:04)

50cent 1 buzi kocsog eminem nekul mehetne budi pucolonak es 50fanak a neve pedig buzifan lene mert ez a nev pont neki valo!!! 50fan teh a beszolasodal 2pacnal magadra haragitotad az Istent vagyis ingem ezert kinyirla teh szanalmas buzi kocsog!!!! ugyej ho jarkalsz es mikor mert mindenut figyelek es egyszer mikor nemszamitasz ra elkaplak es megolek!!!!!!!!

50fan

(50fan, 2010.01.15 00:44)

ja

flashman

(szánalom.com ezt benéztétek, 2010.01.14 22:58)

én nem hábor4ut akarok inditani csak szerettem volna hallani a véleményeet ha a sók jókisfius duma után ide kerül egy olyan srác aki egyet-s mást már vág a rappről.de látom mindenki összefosta magát csak 50fan nem.ezért mondm h csak az ira ide a dumákat aki télleg feláll magáért amikor szarban van és ezt én egyedül róla vettem le mivel ő irt vissza durcán és a tények is erre engednek következtetni h fostosok vagytok

50fan

(50fan, 2010.01.04 23:41)

mi van falshman csak nem 2,5 centi az a rész??:)
amugy inditgassá csak háborút ha nincs jobb dolgod.
számítógép elött lehet ülni nagy pofával,csak nincs értelme...
50 télleg 1 isten.........
és velem ne baszakodjál mert leszakitom a fejedet.
ennyi
jóéjt:)


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18

Következő »