Snoop Dogg
Eredeti neve: Calvin Cordozar Brodaus
Művészneve: Snoop Dogg
Születési év: 1972 Október 20
Gyermekként kórustag volt egy Long Beach-i baptista templomban és zongorázni tanult, bár saját bevallása szerint ma már semmit nem tudna eljátszani. Dr. Dre karolta fel a fiatal MC-t, és szerepeltette akkor megjelenő nagylemezén, majd a következő évben, 1993-ban megjelent a rapper Doggystyle című albuma. A funky-legenda Bootsy Collins unokaöccse, már többször dolgoztak együtt egymás lemezén.
A Snoop Doggy Dog nevet édesanyjától kapta, aki szerint a kis Cordy hasonlított a Beagle-figurára. Elvált a feleségétől, Shantaytól, akitől három gyermeke született: Corde, Cordell és Cori. Eddig összesen 9 saját albuma jelent meg, és Hollywood is a berkeibe fogadta. Játszott a Kiképzésben Denzel Washingtonnal és Ethan Hawke-kal, főszereplő a Csontok című horrorban, bűnözőt alakít a Starsky & Hutch-ban.
Rengeteg mozihoz írt betétdalt (Bad Boys 2, Asterix&Obélix, Dr. Dolittle 2 stb.) és számtalan pornófilmben producerkedett. Az MTV-n 2003-ban saját műsort kapott Doggy Fizzle Televizzle címmel. (Snoop sajátos duplázó beszéde volt a címihlető. Pl. 'minute' helyett 'minizle'-t mond.) Mivel sokáig kosárlabdázott, ő reklámozza Dada Footwear Thizzlez fantázianevű cipőit.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
kárérte hogy nem haltak meg többen is :D :D :D !!!!! na mindegy majd teszek róla,mindenesetre Eminem-nek már nem sok ideje van hátra,de azért reménykedek hogy meg fog halni még Jay-Z,Akon,Sean Paul,50-cent,Chris Brown,50 cent,Lil Wayne,Soulja Boy, Akon,Snoop Dog,David Guetta, Beyonce,Shakira, florda frontembre,és persze Wil.Iam-röl és Fergiről nem-is beszélve,ezek a szerencsétlenek fertözik a zenei piacot volvan ilyenkor Mark Chapman? engedj-éki,fizesék le hogy ezeket megölje, vagy valami más pszihopata gyilkos kéne.
50fan
(50fan, 2009.10.12 19:35)egyetértek 50cent tesó! snnop nem rapper hanem egy önjelölt strici!
50 Cent
(50 Cent, 2009.08.23 14:09)Snoop Dogg eleg fos 50 mellet de azert neki is vannak jo szamjai
snoop
(baranyi zoli, 2009.08.12 13:37)csőváz bátty mi a hejzet lessz ujj albumod ha lessz alig várom
???
(ki vagy???????????????????, 2009.07.21 07:40)king rapper if somebody does not like him down my shit
...
(magszim, 2009.01.12 23:03)Ez irtó ratyira sikeredett, te is csak azt elemzed akit szeretsz, eminem mondjuk 10 oldal!!!

gloucaster@gmail.com
(Hégemon, 2011.04.27 00:42)